Oct
23
Ma találkoztam egy tőzsdés barátommal, és hosszasan elbeszélgettünk. Sajnos egyikünk sem tudott említeni olyan közös tanfolyami ismerőst, aki tudomásunk szerint ma meg tudna élni életvitelszerűen a tőzsdéből.
Azt látom, hogy nagyon sok tudás, tapasztalat és idő kell már csak ahhoz is, hogy az ember nagy bukások nélkül tudjon kereskedni.
Én magam visszahúzódtam a devizakereskedésből, és részvényekre koncentrálok. Ezek hoznak szerény eredményeket, de még ennek ellenére nem bízom annyira benne, hogy nagy pénzzel száljak be.
Ezért az időm egy részében ingatlanokkal foglalkozom. Mint befektető, mint közvetítő azt látom, hogy ingatlan területen sokkal kisebb tudású emberek tudnak pénzt keresni úgy, hogy meg is tudnak élni belőle. Itt is van kockázat, de jóval kiszámíthatóbb.
Mivel lassan több mint egy éve kint élünk Ausztriában, ezért folyamatosan figyelem az ottani befektetőket, főleg szállodákat és panziókat. Nagyon sok tapasztalatom gyűlt össze, amit persze át szeretnék adni. És pont kapóra jött egy felkérés az Első Országos Pénzmágnes Konferenciára.
Egy 45 perces előadásban be fogom mutatni példákkal, hogy milyen ingatlanvásárlási és befektetési lehetőségek vannak Ausztriában.
Igen sok olyan megkeresését kapok, hogy emberek tömegei el akarnak jönni Magyarországról, és új egzisztenciát akarnak felépíteni Ausztriában.
Ezért ebben az előadásban megmutatom a lehetőségeket, és persze megmutatom a buktatókat is, amit feltétlenül el kell kerülni. Mert a szomszédban zöldebb a fű, meg nem is. Vagyis sok szempontból Ausztriában sokkal könnyebb anyagilag boldogulni, mint gondolnánk, és bizonyos szempontból pedig sokkal nehezebb is.
Az előadás címe:
ELSŐ KÉZBŐL: AUSZTRIA
avagy mit tanulhatsz az osztrák vállalkozóktól és befektetőktől?
A választ én magam személyesen fogom megadni kevesebb mint egy hónap múlva Budapesten, a PÉNZMÁGNES konferencián:
Időpont: 2010. november 13. szombat, 9-18 óra
Jegyár: 9.990 Ft
Még ma jelentkezz, és biztosítsd a helyed a konferencián!
És persze beszélgethetünk ebéd közben a tőzsdéről is!
Üdvözlettel:
Parajdi István
Nem értek egyet, azzal, hogy nem lehet a tőzsdén nagy nyereségre szert tenni. A jelenlegi értékpapír piacot tekintve, pontosan most van rá lehetőség, hogy nagy hozamokat érjünk el. Az igazi és tapasztalt befektetők tudják, hogy az első dolog amit be kell tartani, hogy bármi is történik, ne halgassunk az érzelmeinkre. Olcsón kell vásárolni, és drágán kell eladni. Ha long pozíciót nyitsz. Most lehet olcsón vásárolni részvényeket. Sőt a válság közepén lehetett jó áron venni. Lásd LVS (Las Vegas casino) papir.
Http://www.hiteluniversum.hu
:)
kókler banda :)
Csatlakozom az előttem szólókhoz!
Voltak akiket kétszer is sikerült lehúzni ezzel a tanfolyammal, most meg más néven akarja előadni hogyan nem tudtam tőzsdézni? Kezet lehet fogni a tanítóddal Horváth papával.
Nem semmi arcok ezek...
Ja, van bőr a képükön.
Előadások helyett én az Erste Bank Tőzsdejátékát ajánlanám, itt mindenki kockázatmentesen kipróbálhatja a pénzügyi életet, sőt még nyerni is lehet! :) https://www.facebook.com/tozsdejatek?ref=ts
Én tőzsdézem, és ha szakértőkre illetve tőzsdei tippre van szükségem, akkor őrájuk hagyatkozom. www.chartok.hu
Miről volt szó egyébként? Miket mutattak be? Komolyan érdekel
Amúgy én is ismerek több olyan embert, aki a tőzsdézésből él.