Én azt terveztem, hogy a WLD tanfolyammal megtanuljuk a stratégia tesztelést. Azt meg is tanultuk. Csakhogy ettől jóval messzebb jutottunk.

És végül nem a tanult stratégiákat teszteltük és fejlesztettük, hanem teljesen újakat találtunk. Olyanokat, amik a tesztek szerint sokkal hatékonyabban, nagyobb nyereséget hoznak, és sokkal stabilabbak.

És ha végiggondolom, hogy az átnézve közel ezer stratégia futtatási eredményét, számomra kikristályosodott, hogy mi az ami működik, és mit akarok alkalmazni. Hát erre írtam az elején, hogy teljesen máshova jutottam, mint ahova gondoltam. És ez csak jó, mert sokkal jobbat találtam, mint reméltem.

Számomra a tesztekből az derült ki, hogy szinte egyedül a kitörési stratégiák azok, amik jól működnek. Ilyen például a nagyon egyszerű 8913-as számmal jelölt, kitörési stratégia a WLD-ben. Ez arról szól, hogy a 89 napos kitörésre kötünk, és a 13 napos visszafelé való kitörésre zárunk. És persze ez sem működik minden devizapárra, de például az EURUSD 15 percesre kiválóan. És akkor még nem is optimalizáltuk úgy, ahogy azt közösen tanultuk.

És ennek a lényege a kitörés. Vagyis szerintem a legjobban akkor működik egy stratégia, ha mások stopjainak áttörésén alapszanak.  Számomra minden gyertya stratégia halott. Nagyon sokat megvizsgáltunk, és sajnos legtöbbször nem arra megy az árfolyam, amerre a gyertya jel mutat. Talán megváltozott a világ. Engem mindenesetre nem érdekel tovább semmi ilyen stratégia.

Szóval, most hogy vége a tanfolyamnak ezerrel fejlesztünk és kutatunk tovább, és több platformon kezdünk programozott kereskedést. Ha csak a tizedét hozzák a stratégiák a tesztnek, akkor is mesés jövő előtt állunk.

És igazi bizsergést okoz, hogy olyan lakatlan szigetet fedezünk fel, ahol még magyar ember nem sok járt. Attól tartok, hogy ha a terveim beválnak, nem merem majd leírni az eredményeket.

Majd meglátjuk!

Kíváncsi vagyok, hogy ki mit tervez, és főleg mit csinál jelenleg és a következő hetekben.

Mostantól ez a blog lesz a fórum, ahol tudunk beszélgetni.

Szólj Te is hozzá, és legyél részese a haladásnak.

Parajdi István

  1. Regisztrálj most! on 2008, június 4 - 13:49

    Sziasztok

    Jozso vagyok a WLD tanf. rol Nem vagyok az a beirogatos fajta de egyszer mindenki elveszti az artatlansagat igy ezt teszem most.
    A blogot egy munkafeluletnek gondolom en is ahol akar gondolatokat is lehetne hatekonyan cserelni.

    De eloszor nehany kor: pl respekt es koszonet Istvannak az oktatasert. Sikerult elinditania minket mar akit foglalkoztat annak a gondolata
    hogy komolyan tesztelje a valasztot/tando strategiajat vagy automatikus kereskedesi rendszert szeretne kiepiteni.

    En az utobbi megvalositasan faradozom de picit maskepp, eloszor a megismert strategiakat atirom MQL4 re es tesztelem a kivalsztott devizaparokra.A metatreder tesztelesben nem tul eros sot:(
    de jobban kozeliti a test soran a valosagot es lehet hagyni hogy magatol egy tesztrendszerben uzemszeruen tevekenykedjen.
    Itt jegyzem meg picit masok az eredmenyeim mint a WLD ben:( a smilebol kiderul ,hogy nem pozitiv iranyba.(Lehet en vagyok benuska vagy masok az adataim vagy..:))

    Az latszik hogy a tesztek sok idot igenyelnek mint az embertol mint geptol.
    Jelenleg nem gondolkodom uj strategiakban de ha valakinek van otlete es ugy gondolja neki megeri
    a faradsagot es utanaszamol es eredmenyes akor ha leirja az algoritmust en leprogramozom neki WLD-ben.

    Egyetertek az Istvannal ,en is kolcsonos alapon tudom elkepzelni az egyutmukodest (ingyen jol mukodo komplex rendszerhez nem lehet hozzajutni) .MEg tudom erteni azonban azokat akik csak most kezdtek el programozni
    ,hogy ez elsore nehez lehet megirni vagy egy uj strategiat kielemezni igy ok kimaradnanak a bulibol:). Nem feltetlenul kell egyetertenetek de ok nyugodttan beszalhatnanak fizikai munkaval pl a gepuk teljesitmenyevel
    ,hogy segitsek a dolgok elorehaladasat.Pl az Isvannak vagy valakinek van egy megirt strategaja amit kulonbozo parameterekkel kulonfeel devizaparokra kene futtatni es errol riportot csinalni excelben.

    Vessetek meg de en az a strategiat ami az utolso honapban nem hozna nyereseget vagy az elerteket anulalja nem tudom elfogadni meg ha a mult evtizedben kiemelkedot alkotot.

    Sajnalom az utolso alkalommal vasarnap nem tudtam jelen lenni a tanf.-on igy kerdeznem hatha valaki meg emlekezik volt-e ojan uj strategia vagy lepes ami az eredmenyesseget
    vagy legalabb a diverzifikalhatosagot novelte?
    Vagy pl valaki vette e a faradsagot es keszitett egy tablacskat pl strategia-devizapar-idotav-eredmeny formaban?(Keresem a 600%-ot az ev elso harom honapjara:))

    Jo munkat udv

    Jozso
    ps:A hejes irassommal kuzdjetek meg:)

  2. kundum on 2009, február 14 - 13:31

    Szia Jozsó!

    Felbátorodtam a felhívásodra, hogy leprogramoznál stratégiákat! Ha lehet akkor hozzunk össze valamiféle fejösszedugást a siker érdekében!

    Köszi Kundum

  3. Joseph on 2008, június 13 - 23:25

    Jozso,
    egyetértek, nagyon hasznos lehet egy programozó mellett valaki aki ha programozni nem is de elemezni azt tud ... sőt szerintem elengedhetetlen ...

    István,
    érdekes amit a gyertyaalakzatokkal kapcsolatosan mondassz ... habár még egyelőre a programozó nyelvet kerestem (úgy tűnik mára már megtaláltam) ... le meg fogom vizsgálni én is. Említetted, hogy kitörések kötése ami bejön ... ezek áralakzat alapúak vagy indikátorokkal kombinált kitörések?

    Üdv.
    Joseph

  4. Parajdi on 2008, június 15 - 20:06

    Kedves Joseph,

    Egyik sem a válasz. Azt tapasztaltuk, hogy a tanfolyam végén tesztelt 8913-as stratégia nem használ sem indikátort, sem pedig áralakzatot. Egyszerűen azt mondja, hogy ha az elmúlt 89 gyertya high-jai fölé megy az árfolyam, akkor longot nyit, és ha nyitott long pozíciónál pedig az elmúlt 13 gyertya low-ja alá megy akkor pedig zár. Vagyis mindkét esetben akkor nyit és zár, amikor éppen a csúcsok vonalát átmetszi. Vagyis nem várja meg a gyertya zárását. És persze ugyanez igaz visszafelé is shortra.

    Ebben nincs indikátor, nincs alakzat, csak egy előre berakott order az elmúlt 89 gyertya legmagasabb kanócára. És semmi több. Nagyon egyszerű, de meghökkentő az, hogy ha csak egy kicsit is átalakítod, akkor már nem lesz jó. Például ha nem ordert teszel be, hanem az áttörő gyertya záró árán veszed a pozíciót.

    Ezzel most még sok tesztet csinálunk, és folyamatosan dolgozunk, de hamarosan fel fogok tenni egy összefoglaló videót erről a stratégiáról.

    Annyit elárulhatok már most, hogy ezekkel a számokkal, ahogy eredetileg az WLD-ben benne van, nem jó devizára. Finoman kell még hangolni. Erről fog szólni a videó.

    Kis türelmet kérek, mert dolgozunk rajta folyamatosan!

    Parajdi István

  5. wealtlab on 2008, június 4 - 12:56

    Szia István !

    Nagyon lelkesítő minden amit leírtál. Gondolom velem együtt sokan vannak olyanok, akik nem voltak még a wld oktatáson, és innen a blog-ból figyelik az eseményeket. Azért, hogy mi is jobban betekinthessünk a történésekbe esetleg nem tennél fel egy két videót az oktatáson történtekről? Így hátha nekünk is lenne valami olyan ötletünk, amit érdemes lenne kipróbálni ( „ hátha részesei lehetnénk a haladásnak”).

    Izgatottan várom a folytatást !

    Nagy Gábor
    / Balatoszemes Tőzsdetábor /