Jul
3
Több emberrel beszéltem és azt mondják csalódottságukban, hogy átverés volt az egész, ami eddig történt. És itt a tőzsdeiskolára gondolnak.
Én ezzel nem értek egyet, de megértem, hogy miért gondolják így.
Először is egy példát had mondjak. Naponta agymosás szintjén megy a televízióban a bankok reklámja. Azt mondják, hogy „stipi-stopi” vegyél fel hitelt és add zálogba a lakásod, és vegyél meg mindent, amit csak kívánsz. Akár utazásra is vegyél fel hitel.
Ez szerintem államilag legalizált bűnözés. Vagyis azt hogy törvényes nem vitatom. De az én véleményem az, hogy becstelenség, és aljasság arra biztatni valakit, hogy ha most sem tud megélni a jövedelméből, akkor vegyen fel hitelt a lakására és utazzon belőle. Ha eddig nem jutott neki ilyen „luxusra”, akkor miből fogja visszafizetni a hitelét. És sokan, higgyétek el, nagyon sokan fogják elveszteni a fejük felöl a tetőt, azért mert bedőltek ennek az ördögi csábításnak.
Akkor a bankok módszere nem átverés? Szerintem igen, a törvény szerint nem. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi van akkor, ha valaki elveszíti a jövedelmét. Ha valaki felvesz 5-10-25 évre hitelt, akkor egy alkalommal sem botolhat meg, mert akkor ugrik a lakás. És el tudjátok képzelni, hogy a következő 25 évben nem botlik meg valaki. Ahogy hallom a cégek jelentős része csődbe megy. És akármilyen jól dolgoztál te magad, ha a céged megszűnik, akkor utcára kerülsz, és nem tudod fizetni a törlesztést. A bank pedig feldarál!
És senki, egy nagyszájú politikus sem emeli fel a szavát és figyelmezteti az embereket. Persze nem csoda, aki politikus, az sem okosabb. Aki hatalmon van az mindig szórja a pénz, aki pedig nincs és csak szeretne hatalomra jutni, az pedig ígéreteiben szórja. Tőlük ne várjunk jó tanácsot, mert mi nem érdekeljük őket.
Talán az lehet a bankok mentsége, hogy aki jobban odafigyel, hogy a reklámokban csupa dilis családok játszanak, és aki nem az, ne vegye magára, és ne vegyen fel hitelt. De ez nem elég mentség.
Szóval térjünk vissza az Andrásféle tréningekre. Ténylegesen nem átverések, de mégis sokan úgy érzik, hogy az. És ez azért van, mert mindenki mehet tanfolyamra aki fizet, csak fizessen. Nem kapnak pontos képet arról, hogy milyen veszélyek és főleg milyen esélyek vannak. És persze ha ez alapján becsülettel szelektálva lenne a társaság, akkor tizede lenne a létszám, és a 90%-a nem érezné úgy, hogy átverés.
Biztos sokatoknak feltűnt, hogy tömegek mentek informatikai tanfolyamra. Vagyis tömegek voltak, akik nem tudták kezelni a számítógépet megfelelően. Nem akarok senkit megsérteni, távol álljon tőlem, de ezen résztvevőknek többsége teljesen esélytelenül indul a tőzsdén. Ezt pontosan fel lehetne mérni, és meg kellene nekik mondani tisztességesen, hogy neked nincs nagy esélyed, és mit kell teljesítened és elérned ahhoz, hogy érdemes legyen tovább menni. Ne szépítsük. A tőzsdézés ma 70-80%-ban informatika és logika kérdése. Aki ebben nem jártas, az esélytelen. És mivel ők tovább mennek, és hitegetést kapnak, hogy majd sok pénzt keresnek, és idővel rájönnek, hogy esélyük sincs, ők nyilván átverve érzik magukat. Pedig meg kellene nekik mondani, hogy nincs esélyük.
Aztán van egy második dolog, ami miatt átverve érzik magukat. Senki nem mutatja meg nekik, hogy mennyi pénz kell valójában, ahhoz, hogy ebből jöjjön havi mondjuk 100.000 Ft jövedelem. Utána számolt már ennek valaki?
Szerintem minimum 10 millió nélkülözhető tőkére van szükség. És a nélkülözhető nem azt jelenti, hogy ez az összes megtakarított pénzünk. Nem azt jelenti, hogy ezt elveszíthetjük teljes egészében, csak azt, hogy ezzel akár évekig nem számíthatunk, és akár elveszíthetjük 30-70%át is. Persze ha eszetlenek vagyunk, akkor egy nap alatt el tudjuk veszíteni az egészet. És arról nem is beszélve, hogy programozott kereskedésben elég egy elütés, és mindent elveszíthetünk. Ezt oktatni és erre biztatni laikusokat igazi felelőtlenség!
Szóval miért is kell 10 millió forint. Azért mert ha minden jól megy, és nem folyamatosan veszítesz, és egy kiváló eredményt fogsz elérni már az első évben, akkor is szerintem 10-20% nyereséget fogsz elérni. (Hozzáteszem zárójelben, nem ismerek ilyen eredményes embert még a hallgatók között) Ez pedig átlagosan, a költségek levonása után havi 100.000 Ft eredmény hozhat. Kevesebbel nem érdemes elindulni. Ezt mondta valaki az elején a résztvevőknek? És persze arról nem is beszélek, hogy mi van, ha veszítesz? Mi van ha egy évig mínuszban vagy. Kibírod?
Ez is okozhat átvertség érzést. „Ezt nekem senki nem mondta eddig!” Pedig ez az igazság. Csakhogy ezzel nem lehet 160 embert beíratni egy 135.000 Ft + Áfa képzésre. És ez pont olyan, mint a banki példa. Mondhatja a másik oldal azt, hogy az ügyfél felelősége, mi nem vertük át. Ő döntött így. Utána számolhatott volna. Csakhogy a másik mégis átverve érzi magát.
És a harmadik dolog, ami miatt átverve érezhetjük magunkat azok a konkrét ígéretek. Itt már nekem is rossz érzésem van. Engem az csábított egyértelműen a haladóra, hogy majd az INR4 segítségével napi 1-2 órát foglalkozva vele, nyereséget tudok elérni. És még lesz egy csomó haladó stratégia. Ez pedig konkrét ígéret volt. És szerintem sokan vannak még, akik csak emiatt döntöttek a 300.000 Ft-os tréning mellett. És ez nekem nem jött be. Nem tudom, hogy másoknak milyen a tapasztalata, de nekem nem jött be az INR4 és ahhoz fűződő ígéret. Tucatjával találkoztam olyanokkal, akik korábban végeztek a haladón, de ők sem tudtak eredményt elérni. Vagy mínuszban vagy parkolópályán voltak.
Na én itt éreztem magam átverve. Ez nekem sok volt. A középhaladó nagyon hasznos volt. De a haladót mostani fejemmel kihagytam volna. És ami igazán felháborít, hogy ezek a stratégiák előtte nem lettek tesztelve. Egyáltalán nem. Vagyis olyan, mintha vennék egy autót, amit előtte ki sem teszteltek alaposan. Csak elméletben működik. Ez igazán felháborított. És ha én nem kavarom fel az állóvizet, akkor mindenki tovább vesztené a pénzét ezzel a hibás dologgal. Remélem pár embert sikerült megóvnom. És még egy igazán bosszantó dolog. Alapvető dolgok, alapvető információk nem igazak. Például az az ezerszer elhangzott mondat, hogy az adott stratégia minden időtávon, részvényeken és devizán is működik. Ez egyszerűen nem igaz. Még a legjobb eredményt hozó és kitesztelt stratégiákra sem igaz. Nincs ilyen!
Aztán van egy negyedik dolog, ami miatt átverve érezheti magát sok ember. Ez pedig a gyakorlati tanácsok, amit teljes hittel követtek a részvevők. Például, hogy nyissanak OFFSHORE céget. És nyakló nélkül csinálták is. Ez teljesen hibás tanácsadás szerintem. Egyszerűen felelőtlenség. Az OFFSHORE cég egy kiváló eszköz annak, aki már tud magának venni gond nélkül egy 7-es BMW-t. Vagyis magyarra fordítva a gazdagok játéka. De akinek csak a fent említett 10 milliója van a tőzsdézésre, és ebből a jövedelme 1-2 millió, annak az adómegtakarítása kb. 300.000 – 600.000 Ft lehet. De csak akkor ha már nyereséges. De egy OFFSHOR cég valós költsége ennél jóval több. Tehát egyszerűen értelmetlen olyanoknak, akik nem tudnak legalább évi 3-4 millió nyereséget elérni. Elmondta ezt bárki a jelentkezőknek, megkérdezte őket valaki tanácsadásként erről. Vagy csak gyerünk, megnyitjuk neked az OFFSHORE céget, és bekaszáljuk a jutalékot. Ez már súrolja az átverés határát, mivel ezzel tanácsadásnak is kellene járni, és annak nem lehet az az eredménye, hogy nyisd meg a céget és számlát.
Érdekes módon nem senki nem emelte fel a szavát!
És akkor jön az ötödik lehetséges ok. Ez pedig az Oanda kidobás. Mivel engem komolyan érdekelt a dolog, ezért jobban utána kutattam. Bizonyítani nem tudok az okot, de a nyomozásom érdekes eredményt hozott. Akiket kidobtak az Oandáról, az mind kapcsolatban volt a tőzsdeiskolával és az Andrással. Még májusban a WLD programozáson felhívtam a társaság előtt a Badárt. Ő azt mondta, tőlük is kidobtak egy párat, de csak párat. És kis gondolkodás után azt mondta, hogy mindkettő ember járt az András tanfolyamára is. Vagyis a nyomozásom eredménye az lett, hogy csak olyan kidobott emberről vagy cégről tudok, aki Andrással volt kapcsolatban. És sok olyanról tudok, akit nem dobtak ki. Tehát én többet nem állítok, de ez igen érdekes dolog. És akiket kidobtak és ráadásul OFFSHORE céget is csinált, a tanfolyami díjakkal együtt közel egy milliót bukott, és nem volt hol kereskednie. Nem tudott hol gyakorolni. Egy hónapig csak titkolódzás volt. Ennél kevesebbet veszítettek sokan a Baumag ügyön, és mégis kimentek tüntetni az utcára. Itt senki meg sem szólalt. Ne haragudjatok meg érte, de egy barmok vagyunk, akikkel mindent meg lehet csinálni.
És aztán jön a hatodik lehetséges ok. Elkezdtük a középhaladót, és azt hittük, hogy ezzel pénzt tudunk keresni. Aztán el kellett menni a haladóra, mert ott tanuljuk meg az igazán jó haladó stratégiákat. És azt hittük, ez már a cél. Most jönnek majd az eredmények. Aztán egyszer csak nem volt hol kereskedni. És az új bróker céghez kell egy újabb tanfolyam. Szóval mikor lesz vége, és mikor jön már valami bevétel. Ez a végtelen hitegetés és újabb és újabb drága tanfolyamok mikor vezetnek eredményhez. Mikor? Ez is okozhat nagy csalódást az embereknek.
És ha még ez nem lenne elég, most alakul a hetedik lehetséges ok. Ez pedig a programozott kereskedés. Ez az én gyomromnak is sok. Ezért időben szólok mindenkinek, jól gondolja meg mit csinál. Először is ha valami kockázatos, akkor ez az. Talán a legjobb hasonlat az lehet, hogy nem lehet valakit megtanítani egyből vezetni egy Boing 747-est. Ezek a gépek a történelem legmegbízhatóbb gépei, de csak a megfelelő pilóta kezében. Vagyis én is elkötelezett híve vagyok a programozott kereskedésnek, de hol van egy átlagos ember tudása az enyémhez képest.
Én most voltam a 25 éves érettségi találkozómon. És ezt az érettségit egy speciális matematika tagozatban végeztem az egyik legerősebb gimnáziumban. Versenyeken országos harmadik hely volt a legjobb eredményem. Amikor elsősök voltunk a műegyetemen, akkor az ötödévesek tőlünk kértek segítséget, ha elakadtak a programozási feladataikban. Szóval anélkül, hogy tovább dicsérném magam, még annyit, hogy több mint 15 éve vezetek egy szoftveres véget. Tehát van egy kis pilóta tapasztalatom. De én is követek el hibákat. És NEKEM is kockázatos ez a dolog.
Most képzeljük el azt az embert, aki az Andrásnál járt egy informatikai tanfolyamon, és ezen alappal mehet majd a programozott kereskedésre. Vagyis olyanoknak tanítjuk meg a 747-es vezetését, akik még utasként sem ültek repülőn. Ez nagy felelőtlenség.
De ez még mind semmi. Az oktató, vagyis az András maga sem tud programozni. Pontosabban még két hónapja azt állította az irodámban, hogy nem tud. Megnyugtató neked egy olyan oktató pilóta, aki csak egy hónapja kezdett el repülni tanulni? És még nulla év tapasztalata van. Azt elismerem, hogy az András zseniális marketinges, kiváló oktató és talán jól is tőzsdézik. De hogy programozást oktasson, az már komoly kalandorság. És mi van akkor, ha egy részvevő rákérdez egy hibaüzenetre, vagy meg kell keresni egy hibát a kódban. A programban nem lehet mellébeszélni. Ott ha hiba van, addig nem lehet tovább menni, amíg nincs pontosan kijavítva. És akkor még csak szintaktikai, vagyis a programnyelvtani hibákról beszélek. Mi van a logikai hibákkal. Mi van azzal a vészhelyzettel, amikor a 747-es viharba kerül, vagy elromlik az automata pilóta, vagy valamilyen más vészhelyzet van. Nyugodtan ülnél olyan gépen, ahol a pilóta soha nem gyakorolt vészhelyzetet? Én inkább olyan oktatót választanék, aki már a lehető összes gépen repült az elmúlt 25 év alatt, de minden vészhelyzetben talált megoldást. Sőt több tucat kiváló pilótát is kiképzett már, és 15 éve van egy saját légitársasága?
De te dolgot, hogy mit teszel. A kérdés az, meddig hagyod fejni magad? És mikor tanulsz már a saját károdból?
És felteszek helyetted még egy kérdést? Akkor miért higgyek a Parajdinak, és miért menjek el az ő WLD tréningjére szeptemberben, ami drágább lesz mint az András?
Nos azért, hogy tényleg megtanulj, lépcsőzetesen és biztonságosan az alapoktól repülni!
És hogy nem csak a 25 év különbség a lényeg, azt is le fogom írni, hogy mi miben kínálunk alapjában mást, mint az András. De ezt majd a következő bejegyzésben.
Ha akarsz, vitatkozz azzal, amit leírtam, vagy el akarod mondani a véleményed, végre nyisd ki a szád, hogy érezzem, nem lehet mindent megcsinálni veled!
Parajdi István
elégedett voltam az andrással, amit lehet tudást átadott, és minden veszélyre felhívta a figyelmet. lehet itt ekézni, de ezen felül a siker már az egyéneken múlik. többször is elmondta, hogy itt 100 emberből 1-nek fog sikerülni. kár ezt átverésnek beállítani.
Sziasztok!
Úgy látom a legtöbb trader, illetve az itt írok többsége most azon a szinten van, hogy megismerkedett a tőzsdével és veszteségeiket a tudatlanságuk számlájára írják. Azt nem veszi észre senki,hogy már-már betegesen túlképzett és már elvégzett 5-8 tanfolyamot.Nem, még tovább megy: Programozott Kereskedés!!!
Jó gondolat, ha magunkba keressük a hibát és ezeket megpróbáljuk kiküszöbölni, és az se rossz ha pszichológiai alkalmatlánságunkat egy számítógép segítségével oldjuk meg, de ez úgy gondolom rengeteg időt,pénzt és energiát emészt fel, és magyar kisbefektetőknek általában ebből 2 vagy 1 van meg. Énis rengeteget olvastam,tanultam és emelett programozok is,van némi rálátásom a dolgokra vagyis azt hittem.Nem egy ismerősöm van aki közgazdasági diplomával rendelkezik, de amikor megkérdeztem tőle hogy egy rossz ISM hír hogy reagál a piacra, nem tudott válaszolni, de mégcsak egy devizapárt sem tudott mondani amire hat.
A másik hogy eggyet kell értsek egy másik blog bejegyzéssel, vagyis hogy ki alkalmas a tőzsdézésre.Szerintem kiderülhet 1 hónap alatt is hogy ki az alkalmatlan,persze úgy hogy megvan bizonyos előképzettsége. És itt kanyarodnék megint vissza a programozott kereskedésre, hogy szerintem egy számítógép soha nem fogja helyettesíteni az emberi gondolkodást és ha valaki pszichógiailag alkalmatlan, és nem fogja fel hogy előbb saját magával kell megküzdenie nem a piaccal, az holnap utalja vissza a pénzét vagy menjen el jóga tanfolyamra drága tőzsdei tanfolyamok helyett és rakjon rendet magában.
Ui.:Ja és ha ennyire működik a programozott kereskedés,akkor miért ül 20-25 trader a MNB-nél és számos nagyobb bankba, úgy hogy manuálisan tradelenek.
Üdv
Ma voltam nyilt napon Tőzsdeiskolában, Tradestation bemutatón.
Egyszerűen zseniális... A hülyékről annyi bőrt húz le amennyit csak lehet. Ezerféle tanfolyam sok-sok ezerért.
Aztán, az gyomorforgató volt, hogy Tradestation demót is csak annak ad, aki részt vesz a programhasználat tanfolyamon. Amin frankón megmutatja hol van a file menü, meg hogy az x-el lehet kilépni.
Gusztustalan. Szerintem egy demó nem ér 40 ezret.
A tanfolyamok, klubok tartásának a legjobb a RR aránya...
Az alapozó tanfolyam !!!!korrekt volt!!!, !!!megérte az árát!!.
A haladó tanfolyam csak mese.
Ami most folyik, az meg botrány.
dév
Hmmm lehet, hogy ez a Yes stratégia?
SB
Sziasztok!
A tegnapi beírásomban csak egy, de annál lényegesebb dologról felejtkeztem el: mindenképpen és őszintén gratulálok Istvánnak és csapatának, hogy ők végre élesben is csinálják azt, amiről még más csak álmodozik.
Tudom, hogy milyen rögös utat jártak végig ahhoz, hogy ez összejöjjön. A hosszútávfutó is az első lépssel indul el a célja felé. Ők megtették, ez már legalább tény, minden más csak feltételezés amiről én eddig itthon hallottam.
Szervusz, István!
Köszönöm az András körüli misztérium természetét feltáró írásaidat. András valóban kitűnő marketinges. Evvel együtt sok okos- és valóban használható dolgot tanultam tőle. Neki köszönhetem tőzsdével kapcsolatos eddigi tudásomat. Szerencsémre, a haladó tanfolyam tervezete nálam kiverte a biztosítékot. Erősödő jelek szerint a Haladó tanfolyam Ára/haszna arány tart a végtelenhez:) Amint többen leírták, mégsem bizonyított a „bizonyítottan sikeres stratégiák”, hallgatókra gyakorolt eredményessége.
Sajnos, az államilag legalizált bűnözés tény. Ugyanezt erősíti meg az ismert pénzügyi tanácsadó dr. Tóth András is: „Kinek az érdeke, hogy Ön megtanuljon a pénzzel bánni? Önnek nyilvánvalóan. És ezen kívül?
Érdeke a bankoknak? Érdeke a munkaadóknak? Érdeke az államnak? Gondoljon bele: egy jól eladósodott ember nem lázad, örül, ha van munkahelye és jól meghúzza magát… Szépen fizeti a hiteltörlesztéseit, nő a bankok jövedelme. Egy szelíd, kordába tartott embertömeg, aki csak behúzza fülét-farkát mindenkinek remekül jön.”
Üdvözlettel,
Schüller Róbert
Sziasztok!
Közel másfél éve foglalkozom a Forex világával, aránylag sokat és főleg kitartóan. Szerintem már mindenen átmentem, amin egy kezdő átmehet, amiről a nagyokos szakirodalom ír. Sajnos a legtöbb dologban igazuk van, ami egy trader fejlődésének az útját jellemzi. Annyit még bevezetőnek, mert ez más megvilágításba helyezheti a hozzászólásomat, hogy én vállalkozásszerűen terveztem el a tőzsdézést, hosszútávon gondolkodva. Külön kis Kft.-t alakítottam rá.
Nem rövid a "kisregényem", de ha bárkinek is van benne valami hasznos gondolat, akkor már elértem a célomat vele, megérte részánni az időt.
A tanfolyamokról
Meggyőződésem, hogy a különböző iskolába, tanfolyamokra járók 99%-a csak elkölti a pénzét feleslegesen, mert nincs elég kitartása. Jó, ha nem bukja el a vagyonát, az a rosszabbik eset.
A tanfolyamokról annyit, hogy szükséges rosszak, mert az alapokat adják meg többé kevésbé, de kereskedni, sikerrel kereskedni nem tanítanak meg. Az tabu náluk.
Külön elmagyaráznak alapfokú ismereteket, de összefüggéseket, rendszereket nem mutatnak be.
Abban is biztos vagyok, hogy nagyfokú számítástechnikai és angol nyelvismeret nélkül az esély szinte a nullával egyenlő, de legalábbis 5x annyi időbe fog telni megtanulni mindent. A magyar szakirodalom a nullával egyenlő ezen a téren, az angol viszont határtalan.
A kereskedés hátteréről
A saját példámból közzétennék néhány információt, tapasztalatot, talán másnak is segít. Lehet azekkel vitatkozni, de attól még tény marad.
Akinek nincs kb. 2 milliója erre a célra, és napi átlag min. 4 órája 2 éven keresztül, az csak tekintse ezt hobbynak, mert különben nincs esélye sem a sikerre. A tanfolyamköltségek, az utazások, a megfelelő informatikai háttér, alaptőke stb. legalább ennyit emésztenek fel. Az biztos, hogy az első millió az tanulópénz lesz, mielőtt valaki rájön valami használható startégiára. Tudom, vannak kivételek - mondják - csak még nem találkoztam olyannal az elmúlt 2 évben, aki ezt máshogyan és nyereségesen csinálta volna. A mondás talán itt is él, bár biztosan vannak kivételek: aki tudja csinálja, aki nem az tanítja.
Remélem, hogy István kivétel, ismerem régóta más üzleti körből. Tudom, hogy a szándékai tisztességesek, de neki is majd a hiteles eredményei alapján fogok igazán hinni. Az biztos, ha egyszer én stabilan tudok majd kereskedni, eszembe sem fog jutni bajlódni másokkal "aprópénzért". Amikor elértem a napi 1% körüli stabil eredményt, ez már annyi pénzt tud jelenteni, hogy mehet az ember elkölteni, csak legyen ideje. Igen aprópénzért, mert pár száz ezer forint egy tuti stratégiáért, ami működik, megtanulható, tényleg az. A többszörösét is ellehet költeni a kíséletezgetésre. Én már 1 éve egy kis 4-5 fős csapattal próbálkozom, minden adott ami kell, de a stabil eredmények még váratnak magukra. Egyedül még 2 év múlva sem lennék itt, ahol most vagyok, ezzel együtt most kezdem azt érezni, hogy tehetséges kezdők vagyunk. Most jutottunk el oda mi is, amikor rájöttünk, hogy az nem működik, amit tanítanak, illetve nem azokban az összefüggésekben. Betartottunk végre nagynehezen már minden "tuti" szabályt, ennek ellenére sem.
Ezek szerint a szabályok rosszak? Igen, mert az egész világon ezeket a könnyen megtanulható alapszabályokat tanítják, ami csak a hitegetésre van alapozva, meg arra, hogy a birka kezdőre hatni lehessen egy tanfolyamra történő beíratkozásra. Amerikában komplett szakirodalma van annak, pontos útmutatókkal, hogy hogyan lehet a hiszékeny embereket lenyúlni. Többen élnek ebből, mint magából a kereskedésből és itt nincs stoploss ami elviszi a pénzt. A siker garantált, mert minidg a tanuló a hülye ugyebár, aki nem jól alkalmazza a leckét... Ismerős?
Kellenek-e a tanfolyamok?
Igen! Mindennel együtt mégis szükség van rájuk, mert elindítanak egy úton, amiről csak azon végighaladva lehet megtudni, mennyire volt helyes irány amit mutattak. Ha nem megy arra az ember, nem tudja meg soha. Ez így működik.
Az automata kereskedésről.
Én abban hiszek, hogy manuálisan legyen az ember stabil nyerőben, azután programozza le azt. Hihetetlen lehetőségek vannak a programozásban, de ahhoz az előbb említett utat végig kell járni. Én profi autóversenyző voltam. Addig, ameddig nem tudtam meg mindent az autóm működéséről a legapróbb részleteiben, addig jól tudtam egy - egy kanyart bevenni. Talán sokszor gyorsabban, mint mások. Viszont soha nem nyertem versenyt, csak szakaszokat, mert mindig valami szétment az autón. Miután megtanultam a műszaki paramétereit az autónak, kevesebb szakaszt nyertem, de versenyt annál többet. A másik lényeges dolog, hogy megnézhettem én 100 videót is a múltbéli helyzetekről egy adott szakaszon, ha az úton felhordták a sarat, máshogyan kellett reagálni. Ez a tőzsdére pontosan illik ugyanígy.
A kereskedési startégiákról
Érdekes, hogy miután kipóróbált minden elképzelhető nyakatekert stratégiát az ember, akkor jön rá, hogy menjen vissza az alapokhoz. A legegyszerűbbet és valószínűleg az alapozó alapozóján tanultak alapján, de betartott stratégiákat kell összefüggéseiben vizsgálni és 100%-ban betartva azt végrehajtani. (Mi most itt tartunk és szerencsére ez kezd működni meggyőzően. A tesztelése már folyik élesben.) Hihetetlen talán, de oda lyukadtunk ki, ahol 1 évvel ezelőtt tartottunk, amikor még csak magáztuk a chartokat is, nem hogy indikátort használtunk volna vagy "haladó" stratégiákat. Elliott hullám meg Fibonacci alkalmazásával, néhány trendvonal használatával jobbak az eredményeink jelenleg.
A stratégiafejlesztő programokról
Heteket töltöttünk el az elemzésükkel, hogy melyiket válasszuk. Szerintem a profiknak profi kell, ezáltal kettő marad igazán versenyben nálunk. Az Amibróker és a Wealth-lab. Fizetősek, az adatokért is fizetni kell, de ami jó az nincs ingyen. Nem árt programozói ismeretekkel is rendelkezni, az nagyban segíti a helyzetet. Szinte hasonló szintűek, nehéz igazán eldönteni, melyik a jobb. Az biztos, hogy amit most tudni kell, ezek tudják. Mire ezeket ki tudja valaki használni, az nem kis idő.
Az biztos, hogy macerásabbak az eljén, mint egy TradeStaion, de nem is egy kategóriába tartoznak.
A TradeStation bizonyára nagyon hasznos annak, aki egy helyen akar és tud kereskedni és a programozhatósága is talán évekig elég egy kezdőnek, de még a profiknak is.
A részletes bemutatására nagyon kíváncsi vagyok. Az is biztos, hogy elvégzem majd (vagy az informatikusom) a szervezett tanfolyamot. Mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy minden ezzel eltöltött idő és kifizetett pénz megtérül idővel, még ha most haszontalannak is tűnhet.
A kitartásról
Sajnos ha belekezdek, nehezen hagyom abba, mert nekem is ez tölti már be az életem meghatározó részét. Egyet tudok csak biztosan, hogy nem adom fel és akkor a siker nem marad el. Szerintem ez a sikeres tőzsdésés igazi alapköve, a kitartás. Az időtartamot nehéz meghatározni, de a tudás idővel jön meg és csak és kizárólag tapasztalatokból. Aki eljut az ezredik stoploss-hoz, és még mindig a piacon van, az már eleve sikerre van ítélve hosszútávon.
A felkavart állóvízről
Magáról erről a beindult rivalizálásról teljesen pozitív a véleményem. Szükség van rá, mert csak ez fogja kimozdítani a helzetet a mélypontról, ahol van. Szerintem ott van. Nekem van olyan alapozót végzett tanfolyamtársam, aki most iskolát vezet. Másoktól is hallom, hogy ők is tanítani akarják - miután a gatyájuk ráment a kereskedésre... Itt tartunk, innen kelle elmozdulni valamilyen írányban.
Én most megyek augusztusban au USA-ba és ott fogok elvégezni egy nekem hitelesnek tűnő tanfolyamot. Miért tartom annak? Mert 4-5 fős csoportokban folyik 1 hétig a bentlakásos oktatás és ami a lényeg: a második héten az oktató cég pénzével kereskedik a tanuló a tanult stratégia alapján! Ráadásul ezt pénzvisszafizetési garanciával, amit ott komolyan is vesznek. Ha a második hét éles kereskedése minuszos, visszajár a pénz duplája!I tt kezdődik nálam a hitelesség! Ígérem, majd beszámolok róla.
Köszönettel, hogy végigolvastál: Bubor Zoltán
Szerintem se add olcsón, István! Ha tényleg olyan jó, akkor meg kell kérni az árát. De azért egy pénz visszafizetési garancia jól hangzana. Nem lesz ilyen?
Sajnos én is 'áldozata' vagyok a blogban leírtak mindegyikének. Elvégeztem a haladót (tök fölöslegesen), offshore céget csináltam (kizártak engem is), elmentem az informatikai tanfolyamra (ezt is jó sok pénzért), lehúztak számos ún. tőzsdeesten, a nem sokat érő tőzsdeklubokra is jártam, sőt még privát konzultáción is voltam nála 75000-ért ( ahol a tananyagot adta le egy az egyben 3 óra alatt). Sajnos így utólag visszanézve jó nagy birka voltam. Az un. középhaladó tanfolyam bőven elég, sőt az még nagyon jó is volt. Az Andrással rettenetesen elszaladt a ló, iszonyú pénzéhes lett, ingyen szinte levegőt sem lehet venni nála. (Megjegyzem én még nem találkoztan olyan emberrel, aki akár csak ismert is volna olyan embert aki látta az Andrást kereskedni..)
Hadd mondjam el, hogy nem mindenhol van ez így.Vannak elhivatott, szinte ingyen dolgozó fanatikusok is, akiknek a mentorálásával bőven sikeres lehetsz, és naponta élőben kereskednek veled együtt.
Kedves István! A blog bejegyzésed majdnem minden szavával egyet értek, kivéve a végét. Azt kell mondjam, hogy Te sem vagy egy szemérmes ember - ami az árakat illeti. Mondjuk magyarul - *rva drága vagy! Bár remélem majd azok megcáfolnak, akik sikeresek lettek (és ezt bizonyítani is tudják!) a WLD tanfolyam elvégzésével - és akkor hamut szórok nagy örömmel a fejemre. Ellenkező esetben Te is az András felőli oldalon állsz (a lehúzást tekintve).
A végére pedig nagyon kár az 'illatos' öndicséret (az olyan andrásos volt..).
Üdv: KG
Szasztok!
Valaki el tudná mondani, hogy mi volt ez az Oanda kizárás? Kit zártak ki és miért???
Ha valaki offshore céget akar, akkor meg ne legyen ló, és előtte számolja ki, hogy mekkora bevételnél éri meg, és ha az megvan neki stabilan plussz még affelett, csak akkor menjen megcsinálni a céget, ne előtte. Még ilyet?!?
Akkor még pár dolgot pontosítanom kell.
Először is nem vagyok szerény és nem akarok szerénynek látszani. És ez nem emberi hiba vagy rossz tulajdonság, ha az embernek tényleg vannak eredményei a háta mögött. És amit leírtam, az még nem volt fényezés. Ahhoz sokkal többet tudnék írni. Ezt a pár tényt egyedül azért írtam le, hogy lássátok a kontrasztot és hitelesebb legyen amit írok.
Ahhoz hogy eredményt érjünk el, valóban kell egy erős önbizalom és határozott kiállás. Ebben nincs hiányom.
És megy egy pontosítás. Nekem nem azzal van gondom, hogy drága volt, amit András kért. Ellenkezőleg. Nem volt drága ahhoz képest, amit ígért. Csak ahhoz képest volt sok, amit kaptunk érte. Ez nagy különbség.
Talán ismét egy példát had mondjak, amivel fényezem magam: Decemberben bementem egy Volvo szalonba és rendeltem egy Volvót. Sok millióba került. Le se írom, hogy ne irritáljak másokat. De úgy gondoltam, hogy megéri nekem azt a pénzt. És így rendbe is lenne.
Csakhogy amikor végre megkaptam, igen csalódott lettem. Helyből rossz volt a váltója és a kormányműve. És mellesleg sokat kellett velük vitatkozni, mire elismerték a nyilvánvaló hibát. Tehát nem az a baj, hogy drága volt, hanem az hogy rossz. És azóta sem tudták hibátlanra megcsinálni. És valami ilyen csalódottság érzése van bennem az Andrással kapcsolatban is. Nem az a gond, hogy drága volt, hanem az, hogy nem azt kaptam, ami az ígéret volt.
És akkor hogyan jön az én tréningem a képbe. Lehet, hogy sokkolni foglak, de sokkal drágább lesz a szeptemberi tréning mint azt te most gondolod. Várhatóan több mint a duplája annak, ami a májusi volt. Igaz az értéke is háromszorosa lesz. Csak az a különbség, hogy az meg is fogja érni. Vagyis én egy Mercédeszt kínálom, ami drágább egy Volvónál, de meg is éri a Mercédesz árát. És aki ezt választja az elégedett lesz.
Szóval én nem vagyok lelkes ingyen dolgozó önkéntes. Csalódást kell okoznom, mert én vérbeli kapitalista vagyok. És ez a ti szerencsétek. Mert én vagy az első profi programozó, aki végtelenül komolyan veszi a tőzsdét, és eltökélten fejleszt. Ha ez nem így lenne, akkor senki nem jutna ahhoz a tudáshoz, amit én kikaparok. Én évi sok milliót fogok keresni ezzel. És ezen tudás egy részét ingyen átadom itt a blogon.
Persze ha valaki azt akarja, hogy megtanítsam profi módon a tőzsdei programozásra, akkor azért meg kell fizetni az értékét.
Ezért számomra nem értelmezhető, hogy a mi oldalunkon vagy a másik oldalon állok. Egyiken sem. Én az igazságos üzlet, és a saját profitom oldalán állok.
Szóval lehet, hogy sokkolt, hogy esetleg én is farkas vagyok, de hozzá tartozik, hogy nem is akarok báránynak látszani. Az viszont igaz, hogy tisztességes farkas, tisztességes kapitalista vagyok.
Az egyik cégemben weblapokat készítünk. Nem vagyunk nagyon olcsók, de aki velünk dolgozik, annak komoly haszna van az internetről. És persze lehet olcsóbban is weboldalt készíttetni, de ha az semmit sem ér?
Szóval barátkozz meg vele, hogy ezt a tőzsdei tudás igen drága, de nem mindegy, hogy kapsz érte használható tudást, és vagy nem.
És még valami. Nem tudom, hogy az Andrást mi mozgatja. De akik voltak májusban és akik lesznek szeptemberben igen WLD tanfolyamon, nagyon szerencsések egy okból. Mert ha már jobban beindul a tőzsde számunkra, és túl leszünk a tanuláson, lehet, hogy soha nem hallasz rólunk, és a tapasztalatunkról. Mert akkor el leszünk foglalva a pénz elköltésével.
Remélem voltam olyan nagyképű, hogy meglepjelek, és el tudd dönteni, hogy így is blog-olvasó leszel, vagy sem.
Az biztos, hogy érdemes lesz. Mert a jövő héten felteszek egy videót. Ingyen!!! És ebben megmutatom azt az eredményt, ami az eddigi kutatásaim szerint a legjobb eredményt hozzák a részvénypiacon. Nem kell elhinni, bizonyítani fogom a tesztekkel.
Szóval én ilyen vagyok, és így értem el sikereimet minden területen eddig.
Jó munkát, és jó tőzsdézést, és köszönöm a hozzászólásodat!
Parajdi István
1. Haladó tanfolyam:
Egyetértek az előttem szólokkal, a haladó tőzsdetanfolyam nekem, ha a tanult stratégiákat veszem, úgyszinten nem hozta meg a gyümölcsét, nem volt kihangsulyozva hogy:
- figyelem egyedileg kell tesztelni reszvény, devizára
Viszont a tanfolyamokon elcsengett apró kis szinte figyelmen kívül eső mondatokban az András utalt arra is, hogy:
- ezek csak irányok, mindenkinek magának kell meggyőződnie, fejlesztenie saját rendszerét / rendszereit.
- egy jó money management NAGYON fontos
- ...
2. Alapozó (középhaladó) javaslom mindenkinek az elméleti ismeretek megismerése, elsajátítása céljából, egyetértve az előző hozzászólókkal.
3. Programozott kereskedés
Amit itt programozott kereskedésként említünk azt én inkább Tőzsdei programozásnak hívnék aminek része a programozott kedeskedés is de más összetevői is vannak. Röviden azoknak a kedvéért akik erre kíváncsiak és még nem ismerik egyáltalán de késztetést éreznek rá, fontos tisztában lenniük a következő részeivel:
- indikátorok írása amely megírása után a használata teljesen megegyezik az ismert indikátorokéval
- historikus trendelemzés (angolul backtest): ezzel a módszerrel stratégiát lehet alkotni, tesztelni egy adott részvényre, devizára, adott részvény opciós ügyletére, stb.
Megjegyzés: ez javasolt annak is aki manuálisan kereskedik
- optimizálás: itt a megalkotott stratégia folyamatos csiszolását értem, ezt mindig/időszakosan egy működő stratégián is újra és újra végig kell vinni
Megjegyzés: ez javasolt annak is aki manuálisan kereskedik
- programozott kereskedés: ez alapozódhat az előző historikus elemzéssel alkotott stratégián ... de tartalmazhat prediktív (=előrelátó) algoritmusokat is
Az előbbieket akár tovább lehetne darabolni, de amire rá akartam világítani, hogy kockázatot lehet csökkenteni programozott tőzsdézéssel, az első jellemző kihasználásával.
Ha valaki programozottan is kereskedik ott már nagyon észnél kell lenni ... ha valaki ide akar eljutni akkor egy programozói sulit mindenképp javasolt kijárni, ahol programozott gondolkodásmódot tanul az ember ... ez nem kell feltétlen tőzsde tematikával egybekötött legyen ... de hatékonyabb az bíztos.
Amit a programozott tőzsdézéssel kapcsolatosan még megjegyeznék teljesen kezdőknek, hogy több program van a piacon bróker függő és nem bróker függők. E programokban sokféle programozási nyelven lehet programozni:
- programozási nyelvek amelyek olyan nyelvezetet használnak amelyet például webprogramozásban is használnak (Java, C++ utóbbit kevésbé már)
- programozási nyelvek amelyek bróker program specifikusak (lásd pl. TradeStation Easy language programozó nyelve)
No és itt abba is hagyom, nem fojtatva azzal is, hogy no és mi van az adott programozási nyelvek futtatási idejével kapcsolatosan ... amit több száz részvény egyidejű figyelése esetén számottevően lassú lehet :) ... de szeritem ez már megint más terület ... és nem bíztos, hogy sorrendben az elsők között van amivel meg kell barátkozni.
Üdv.
Joseph
Sziasztok!
Érdekes hozzászólások.
Az aktív tanfolyam sokat ért számomra, rengeteget tanultam, pedig volt már előképzettségem.
A haladó tanfolyam sem volt olyan lehangoló mint ahogyan elhangzott itt, kicsit többet vártam az igazat megvalva, nagyon sok volt a kitöltő, felesleges rész, ami számomra nem volt olyan ütős mint pár kiemelt startégia.
Nem szeretem a nem bizonyíott, szerencsejáték szerű stratégiát, sajnos volt ebből is egy-pár.
De van olyan is ami használható nyereséggel.
De a nyereséghez nem kevés pénzzel kell indulni, abban egyetértek pár százezer forint nem elég és angol tudás nélkül sem lehet nekivágni.
Rengeteg gyakorlás, szakmai alázat és fegyelem szükséges. Ez bebizonyosodott az alapozó tanfolyamon.
Ezeket a dolgokat András nagyon jól átadta.
Ami kételyeket ébresztett bennem az a nagyfokú mohoság, ami ugye a tőzsdén hátrány, de egy oktató aki erre tanított minket és ő az ellenkezőjét teszi velünk...
A 2 tanfolyam ára közel fél millió Ft, mellette a tőzsde estek, IT tanfolyam és számlanyítási díj (ami mellesleg kis angol tudással könnyen megnyitható önállóan) és a hab a tortán: programozott tanfolyam 200.000 ft-ért (csak ha párban mész).
Szerintem előszőr saját kezüleg rengeteg kudarc és siker árán lehet megtanulni a stratégiákat, inkább ehez kellene megfelelő gyakorlatot biztosítani.
Akinek így nem megy programozottan sem fog menni, főleg megfelelő IT előképzettség nélkül.
Remélem nem szegtem senkinek a kedvét, rengeteg gyakorlással, kitartással el lehet érni a kitűzött célokat!
Ha valaki megy a programozói tanfolyamra, kérlek írjátok meg a véleményeteket róla.
Üdv